Magyarország a 18-19. században csodás táptalajt nyújtott a zsidó chaszid közösségek kialakulásának. Híres rabbik körül iskolák alakultak, dinasztiák alapultak, és követőik a mai napig magyar városok után nevezik magukat, még ha a nyelvük bele is törik. Ilyenek pl. a Satmar-chaszidok (Bogival meg fogjuk látogatni a dinasztia alapítójának sírját Sátoraljaújhelyen), a Miskolci chaszidok…
Ez a dal is egy ilyen caddiknak, misztikus csodarabbinak az alkotása. A kállói rabbi, Taub Izsák híres volt dalos kedvéről, zeneszeretetéről is. Egy alkalommal meghallott egy pásztorfiút, amint ezt a jellegzetes „hajnal-éneket” énekelte. (Ezek a dalok ismertek a magyar népdalkincsben, szerelmesek egymás utáni vágyakozásáról, az egymásra-találás reménységéről szólnak. Lakodalmak hajnalán a násznép énekelte őket.)
A rabbit megihlette a dal, felismerte benne Izráel vágyakozását a Messiás után. Ezért felajánlotta a fiúnak, hogy megveszi a dalt. A fiú rálett az üzletre, elfogadta a fizetséget. (A legenda szerint a rabbi abban a pillanatban megtanulta a dalt, a fiú pedig elfelejtette. Na jó, ha ezt nem hiszitek el, nem haragszom. 😉 )
Ma világszerte úgy ismerik ezt a dalt, mint a magyar zsidóság himnuszát. Magyarul nem tudó zsidók is magyarul éneklik, tüneményes akcentussal. Taud Izsák leszármazottai pedig tovább vitték a kállói (karlov) chaszidizmust, amely a mai napig létezik.
Szól a kakas már, majd megvirrad már.
Zöld erdőben, sík mezőben sétál egy madár.
De micsoda madár, de micsoda madár!
Sárga lába, gyöngy a szárnya, engem oda vár.
Várj madár, várj! Te csak mindig várj!
Ha az Isten néked rendel, a tiéd leszek már!
De mikor lesz az már, de mikor lesz az már?
„Jibone háMikdos, ir Cijajn tömálé,” akkor lesz az már.
(Ha megépül a Szentély, Cijon városa benépesül)
De miért nincs az már, de miért nincs az már?
„Mipné chátoénu golinu méárcénu,” azért nincs az már.
(Bűneink miatt szétszórattunk földünkről)
Jesua ze jávo k’se reitem oto ole (Ez a Jesua úgy jön el, ahogyan láttátok őt fölvitetni)