Hollóháza – temető egy magán kertben

A házigazda behívott az udvarába, a ház mögött, egy gazdasági épületen mentünk keresztül, és ahogy kiértünk a fényre, ott voltak az öreg, málladozó sírkövek. Hogy történhetett ez?

Senki sem törődött vele, hol volt egykor a zsidó temető. A falu kiosztotta az építési telket, a ház megépül, azonban a házigazda valahogy mégis elfogadta és tiszteletben tartotta a sírkövek jelenlétét. Levágta körülöttük a füvet, megőrizte őket. A házat eladta velük együtt, és most egy külföldi ember magyarországi rezidenciája lett, ám ő is készségesen és kedvesen vezetett körbe minket.

Bejelentkezés Hollóházáról

Az első zsidó temető, amit megtaláltunk, és izgatottan fényképeztük őket. Kicsit el is ment az időnk. Aznap hat átszállással érkeztünk meg Hollóházára. Nem volt időnk és alkalmunk ebédelni sem, és most, délután 5 óra körül elmerültünk a hollóházi egykori zsidó temető fényképezésében. Ez után indultunk neki az útnak, majd az első pecsét után az erdőnek, ahol fél órányi emelkedő után úgy határoztunk, hogy a fák árnyékában, egy sík terepen sátrat fogunk verni. Első este az erdőben.

A temető: Megtalálható, magánterület, jól karbantartott

GPS: 48.5322,21.4237

Szólj hozzá!