Rólunk
Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg
– mondja könyörülő Urad.
(Jesájá 54:10)
Feri
Ha nehéznek érzed a próbákat, ennek lehet az egyik oka, hogy te vagy a kincs. Te vagy az arany, amely most még nem fénylik. Formálódsz, tisztulsz, növekszel, egy napon pedig készen leszel.
Szenvedélyem, hogy a zsidóságról beszéljek keresztyéneknek, és Jézusról beszéljek zsidó embereknek. Élvezem, hogy ott, ahol mások kibékíthetetlen ellentéteket látnak, én közös gyökereket, összefonódó történelmet. Összeköt bennünket egy zsidó ács, akinek a története tizenéves korom óta rabul ejti a gondolataimat.
Korábban Debrecenben és Budapesten is voltam beosztott lelkész, sok évet töltöttem ifjúsági munkában és hitoktatásban.
Tizenkét éven át voltam az International Mission to Jewish People (akkor még Christian Witness to Israel) munkatársa, és a mai napig részt veszek a szolgálatukban. (Mission Associate).
Jelenleg vállalkozóként más vállalkozásoknak segítek az online marketing eszközeivel ügyfeleket szerezni és a munkájukat egyszerűsíteni.
Nagyon szeretem az erdőket, hegyeket, túrázást. Vállalkozóként is próbálkozom egy ilyen témájú webáruházzal, többek között azért is, hogy tapasztalatot gyűjtsek.
Ebben a kihívásban ez a két szenvedély (zsidóság iránti szeretet és teljesítménytúrázás) összekapcsolódhat.
Néhány évvel ezelőtt tanítónéniként gyerekeket tanítottam írni-olvasni, jeget vizsgáltunk, énekeltünk és szorzótáblát tanultunk – de soha nem tudtam elhallgattatni azt a mélyen izzó vágyat, hogy tegyek valamit kifejezetten a zsidóságért. Így most egy olyan csapattal dolgozom, akik közül való volt például Jane Haining, a holocaust skót hőse, aki életét adta a rábízott zsidó gyerekekért.
Személyes beszélgetések, beteglátogatás, közösségépítés mellett olyan programokat szervezek, ahol zsidók és nem-zsidók együtt szereznek közös élményeket, és falak helyett hidak épülnek. Jézus a közös pont, aki minimum inspiráló példakép – de akár több is lehet annál…
A szolgálatom során sokszor találkozom holokauszt túlélőkkel, akik számomra elképesztő életutat jártak be. Mesélnek múltjukról, jelenükről, nehézségeikről és örömeikről, és gyakran Istenről is szívesen beszélgetnek velem. Miközben választ keresünk súlyos kérdéseikre, mindig tudnom kell: nincs sok időnk. A nyolcvanas-kilencvenes éveikben járó túlélők egyre kevesebben vannak közöttünk.
Ezen a túrán hálát adunk Istennek a csodálatos teremtett világért, temetőket látogatunk és igyekszünk tenni azért, hogy valóban a kegyelet helyei lehessenek. Így segítünk a túlélőknek az emlékek őrzésében és közös imádságra hívunk benneteket velünk és értük, mert az idő rövid.
Bogi
MI AZ A JOM TOV?
A Jom Tov ünnepet jelent.
A Jom Tov közösség egy biztonságos hely, hogy zsidó emberek, akik hisznek Jézusban, vagy akik érdeklődnek Jézus személye iránt, beszélgethessenek, és megélhessék identitásukat.
NEM GYÜLEKEZET, NEM ZSINAGÓGA, EZ EGY HAVURA… …azaz baráti találkozó. Szabadon éljük meg a hitünket – imákat mondunk és éneklünk héberül és magyarul, zsidó vallási ünnepeket tartunk, köszöntjük a szombatot. Olvasunk, beszélgetünk róla, nassolunk…
A hit, vagy vallásosság ezzel együtt nem feltétele hogy hozzánk tartozz! A csapatot Feri és Bogi együtt vezeti, főleg Bogi a „kapcsolattartó”. Nézz be hozzánk péntek este 6-kor, vagy légy része az online közösségnek – kattints a KAPCSOLAT oldalra!

